Olasz püspök érkezik látogatóba New Yorkba. Indulás előtt figyelmeztetik, hogy legyen résen, mert a szenzációhajhász amerikai újságírók némelyike még kikötés előtt felszáll az Európából érkező hajókra, s amíg a vámprocedúra tart, interjút készít az érkező legnevezetesebb személyiségekkel.
- Különösen a Yellow Press hiénáitól óvakodjék, atyám! - inti a püspököt egy tájékozott vatikáni tisztviselő. - Azok az ember minden szavát kiforgatják. Az a legjobb, ha állítani semmit sem állít, hanem a kérdésekre kérdéssel felel.
A püspök agyában elevenen él ez az intelem, amikor a fedélzeten megrohanják a sajtó képviselői. Egyikük azt kérdezi tőle: tárgyalásai során kíván-e foglalkozni az Egyesült Államokbeli utcalányok életével és sorsával. A püspök azt teszi, amit odahaza tanácsoltak neki, a kérdésre kérdéssel felel
- Vannak Amerikában utcalányok?
Másnap a Yellow Press kiadásában megjelenő New York-i lapok a következő vastag betűs szalagcímmel jelennek meg
OLASZ PÜSPÖK ELSŐ KÉRDÉSE AZ ÚJVILÁGBAN: „VANNAK ITT UTCALÁNYOK?"
vallás viccek: 56 vicc, 1. oldal
Szegény az eklézsia, a pap kihirdeti, hogy aki imádkozni akar a templomban, annak húsz forint belépti díjat kell fizetnie. A harangozott bízza meg azzal, hogy a mise előtt és alatt álljon a bejárathoz és szedje a pénzt, anélkül pedig egy lelket be ne engedjen.
Már javában tart a prédikáció, amikor Csabika lihegve érkezik, az apját keresi, jöjjön haza, mert a mama hirtelen meghalt. Pénz persze nincs a gyereknél.
- Hát jó, beengedlek ingyen! - mondja a harangozó. - De aztán nehogy imádkozz odabenn!
Szent Péter koldus képében járja a világot. Elvetődik Svájcba, ahol egy paraszt emberségesen vendégül látja.
- Kívánj tőlem bármit, megadom! - mondja Szent Péter, hogy megjutalmazza a derék embert.
- Teremts nekem egy tehenet.
Ott terem a tehén, de a szent nem érti, mire jó ez. A svájci megfeji, és a friss tejet elébe teszi. Szent Péter jóízűen iszik, s mert tetszik neki, hogy ilyen szerény kívánsággal állt elő a svájci, felszólítja, hogy kérjen még valamit.
- Mit kívánsz még?
- Egy frankot a bögre tejért.
Csöngetnek a mennyország kapuján. Szent Péter kicsoszog, és meghökkenve látja, hogy egyszerre hárman várnak bebocsáttatásra. Sorra megvizsgálja mindhárom jelentkező kísérőlapját, de nem tud választani közülük, pedig odabent már csak egyetlenegy férőhely van.
- Sajnálom, uraim - mondja nekik - nem tudom eldönteni, melyiküket eresszem be. Önök nagyjából egyformán éltek, vétkeik is, érdemeik is körülbelül ugyanannyit nyomnak a latban. De van egy ötletem: meséljék el mind a hárman, hogyan haltak meg, és akinek a története a legérdekesebb, azé a férőhely.
Az első férfi története így hangzik
- Megyek haza a hivatalból, ott találom az asszonyt félmeztelenül, feldúltan. Látom, hogy épp csak magára kapott valamit, amikor meghallotta, hogy fordítom a kulcsot a zárban. No, mondom magamban, akkor itt valahol kell bujkálnia a szeretőjének is! Föltúrom az egész lakást - semmi. Kimegyek az erkélyre, lenézek, hát látom, hogy az alattunk lévő emeleten egy anyaszült meztelen pasas ácsorog a balkonon. Olyan düh fogott el, hogy azt se tudtam, mit csinálok. Megfogtam a hűtőszekrényünket, kivittem az erkélyre, fölteszem a rácsra, és akkor hirtelen megbotlottam és a frizsiderrel együtt lezuhantam én is.
A második férfi ezt mesélte
- Nemrég azt tanácsolta nekem az orvos, hogy minden nap, rendszeresen vegyek napfényfürdőt, vagyis napozzak pucéran. Most is ezt csináltam, közben hallgattam a rádiót, egyszerre rám esik egy hűtőszekrény és szörnyethaltam.
A harmadik a vállát vonogatja, és csak ennyit mond
- Nem tudom, mi történt. Én csak ültem egy frizsiderben.
Felcsapódik a rácsos kapu, a római teátrum közönsége felhördül. Az arénában egy oroszlán jelenik meg.
- Jesszusom! - kiáltja gondolatban az oroszlán. - Keresztények elé vetettek!
A új lelkész annyira lámpalázas volt amikor az első szentbeszédét tartotta, hogy alig tudott megszólalni. Második szentbeszédje előtt felkereste a feljebbvalóját, és megkérdezte, hogyan tudná leküzdeni idegességét. Azt a választ kapta, hogy tegyen egy kis vodkát a vízbe, és néhány korty után már mindjárt lazábban fogja tudni folytatni.A következő vasárnap a lelkész gyakorlatba ültette a tanácsot, és úgy érezte, hogy még hatalmas égzengés közepette is tudna beszélni, egyáltalán, pompásan érezte magát. Amikor visszatért a plébániára, talált egy levelet a feljebbvalójától, amely a következőket tartalmazta:"Kedves Testvérem! 1.Legközelebb kortyokat igyon, és ne döntse le egyben az egészet 2.Nem teszünk jégkockát és citromkarikát a misekehelybe 3.A misekönyv nem poháralátét 4.Az oltár terítőjét nem használjuk szalvétának 5.Tíz parancsolat van és nem tizenkettő 6.Tizenkét tanítvány volt és nem tíz 7.Nem utalunk a keresztre mint arra a "nagydarab T-betűre" 8.Nem konferáljuk be Jézust és tanítványait mint "DJ JC-t és bandáját" 9.Dávid Góliátot egy parittyával győzte le és nem "lőtte szitává a rohadt seggét egy Magnum 357-essel" 10.A kígyó tekergett az almafán nem pedig az "Isten fasza" 11.Nem utalunk Júdásra mint arra "a faszfej"-re 12.A Pápa szent, nincs kigolyózva és nem nevezzük "Keresztatyának"13. Az Atya, a Fiú és a Szent Lélek nem a Fater, a Kiccsávó és a Kriptaszökevény 14.Júdás harminc ezüst pénzen adta el Jézust és nem két fillérért, az Olajfák hegyén és nem a kínai piacon.És egyébként is, a bűnösök a pokolra mennek és nem a büdös picsába. :fetreng
Egyszer a pápa elhatározta, hogy kitiltja a zsidókat a Vatikánból. A zsidók felháborodtak, ezért a pápa beleegyezett, hogy ha egy zsidó le tudja győzni teológiai vitában, maradhatnak.A zsidók egy bölcsességérol ismert rabbit választanak, hogy kiálljon a pápával a vallási párbajra.A rabbi azt mondja, hogy tegyék érdekesebbé a vitát és egyiküknek se legyen szabad beszélni. A pápa beleegyezett. A vita napján a pápa és a rabbi leültek egymással szemben, a hívek köréjük gyűltek.- A pápa felemelte három ujját.- A rabbi erre felmutatta egy ujját.- A pápa egy kört rajzolt a levegőbe.- A rabbi erre a földre mutatott.- A pápa elővett egy ostyát és egy pohár bort.- A rabbi erre elővett egy almát.A pápa ekkor felállt:- Feladom - mondta. - Te túl bölcs vagy, rabbi. Maradhattok.Később megkérdezik a pápát a bíborosok:- Mit beszélt a rabbival?Először felmutattam három ujjamat, hogy a Szentháromságra emlékeztessem. Ő felmutatta egy ujját jelezve, hogy egy Isten van mindkét vallásban. Ezután rajzoltam egy kört a levegobe, mutatva, hogy Isten mindenhol ott van körülöttünk. Erre a földre mutatott, jelezve, hogy Isten itt is van, velünk. Ekkor elővettem egy ostyát és egy pohár bort, megmutatva, hogy Isten feloldoz a bűneink alól. Ő elővett egy almát, hogy az eredendő bűnre emlékeztessen. Mindenre volt válasza. Mit tehettem volna?Közben a zsidók is körbeveszik a rabbit:- Mi történt, rabbi?- Először azt mutatta, hogy három napunk van elhagyni a várost. Mutattam, hogy EGY zsidó sem fog elmenni. Ezután körbemutatott, jelezve, hogy az egész várost megtisztítja a zsidóktól. A földre mutattam, jelezve, hogy mind itt maradunk.- És utána?A rabbi vállat vont:- Nem tudom. Elővette az ebédjét, mire én is.
Egy ember elmegy a bölcs rabbihoz, hogy megtudja tőle a hosszú élet titkát.
- Bölcs rabbi, mondja már meg nekem, hogy mi a hosszú élet titka.
- Fiam, azt javaslom neked, hogy ne cigizz, ne piálj és ne nőzz.
- Akkor hosszú életem lesz?
- Azt nem tudom, de kurva hosszúnak fog tűnni
Egyszer a pápa elhatározta, hogy kitiltja a zsidókat a Vatikánból. A zsidók felháborodtak, ezért a pápa beleegyezett, hogy ha egy zsidó le tudja győzni teológiai vitában, maradhatnak.
A zsidók egy bölcsességéről ismert rabbit választanak, hogy kiálljon a pápával a vallási párbajra.
A rabbi azt mondja, hogy tegyék érdekesebbé a vitát és egyiküknek se legyen szabad beszélni. A pápa beleegyezett. A vita napján a pápa és a rabbi leültek egymással szemben, a hívek köréjük gyűltek.
- A pápa felemelte három ujját.
- A rabbi erre felmutatta egy ujját.
- A pápa egy kört rajzolt a levegőbe.
- A rabbi erre a földre mutatott.
- A pápa elővett egy ostyát és egy pohár bort.
- A rabbi erre elővett egy almát.
A pápa ekkor felállt
- Feladom - mondta. - Te túl bölcs vagy, rabbi. Maradhattok.
Később megkérdezik a pápát a bíborosok
- Mit beszélt a rabbival?
- Először felmutattam három ujjamat, hogy a Szentháromságra emlékeztessem. Ő felmutatta egy ujját jelezve, hogy egy Isten van mindkét vallásban. Ezután rajzoltam egy kört a levegőbe, mutatva, hogy Isten mindenhol ott van körülöttünk. Erre a földre mutatott, jelezve, hogy Isten itt is van, velünk. Ekkor elővettem egy ostyát és egy pohár bort, megmutatva, hogy Isten feloldoz a bűneink alól. Ő elővett egy almát, hogy az eredendő bűnre emlékeztessen. Mindenre volt válasza. Mit tehettem volna?
Közben a zsidók is körbeveszik a rabbit
- Mi történt, rabbi?
- Először azt mutatta, hogy három napunk van elhagyni a várost. Mutattam, hogy EGY zsidó sem fog elmenni. Ezután körbemutatott, jelezve, hogy az egész várost megtisztítja a zsidóktól. A földre mutattam, jelezve, hogy mind itt maradunk.
- És utána?
A rabbi vállat vont
- Nem tudom. Elővette az ebédjét, mire én is.
Egy katolikus pap, egy református pap és egy rabbi egy autóban utaznak egy vallási konferenciára. Autóbalesetet szenvednek, de ép bőrrel megússzák mindhárman. Először az egyik pap kászálódik ki az autóból, rögtön keresztet vet
- Uram, köszönöm, hogy megmentettél minket!
Aztán a másik pap is hasonlóképpen imádkozik. Végül a rabbi száll ki a kocsiból, és utitársai nagy meglepődésére ő is keresztet vet. Így szól hozzá az egyik pap
- Mióta vettek ti zsidók is keresztet?
A rabbi válaszol
- Ja, nem, csak ellenőríztem, hogy mindenem megvan-e: szemüveg, golyók, pénztárca, karóra.
